Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Még gyorsabb lesz a segítségnyújtás a sürgősségi mentőhajókon

Új képzésen gyakorolták a vízimentők hajóvezetői és matrózai az egészségügyi személyzet kiszolgálását mentési helyzetekben.

„Életem egyik legjobb tanfolyama volt” – mondta Dr. Debreceni Katalin a Vízimentők orvos-szakmai igazgatója. Az oktatás célja az volt, hogy a hajózó személyzet a korábbiaknál gyorsabban és gördülékenyebben támogathassa az egészségügyi személyzet munkáját. Gyakorolták egyebek mellett az EKG tappancsok felhelyezését, infúziós szerelék összeállítását, injekció felszívását, steril géz előkészítését. Az oktató szerint kivételesen motivált és érdeklődő volt minden résztvevő.

Fotó: Tóth Péter

Tóth Péter 2011 óta hajózik, sokszor vett már részt mentésekben, de mint a vizimentok.hu-nak elmondta: még neki is sokat adott a képzés, stabilabban, bátrabban nyúl mostantól az eszközökhöz. A Vízimentők minden sürgősségi betegellátó hajóján az egészségügyi felszereléseket három ládában tárolják. Ezek tartalmát a matrózoknak és hajóvezetőknek is pontosan ismerni kell, hogy a szakemberek keze alá tudjanak dolgozni, ezzel gyorsítva a bajbajutott ellátását. Tóth Péter szerint a képzés lényege, hogy a meglévő ismereteket egységesítsék, így bármilyen személyzet gördülékenyen tudjon együttműködni.

Szituációs helyzet: hajóba, vagy autóba beszorult ember mentése, ehhez nyakmerevítő, illetve úgynevezett KED mellény használata, a sérült rögzítése, kiemelése. (Fotó: Tóth Péter)

A tanfolyamon minden eszközt ki kellett próbálni, szituációs helyzetekben gyakorolták azt, hogyan tudnak egymással gyorsan, hiba nélkül kommunikálni. A feladatokat időre kellett elvégezni. Dr. Debreceni Katalin szerint ezzel a képességek már megvannak, ugyanakkor a továbbiakban a hajózó személyzetnek szabadidejében rendszeresen gyakorolni kell a tanultakat, hogy készségszinten tudja alkalmazni a megszerzett tudást.

Húzósín rögzítése végtag sérülésnél (Fotó: Tóth-Kecskés Barnabás)


A tanfolyam második napján medencében gyakorolták, hogyan kell a hajóba emelni vízből mentés esetén a bajbajutottat eszméletlen állapot, vagy nyaki gerincsérülés gyanúja esetén. A kétnapos képzés végén vizsgát kellett tenni. Ettől az évtől a Vízimentőknél alapfeltétel ez a tanfolyam, csak azok teljesíthetnek hajós szolgálatot, akik sikeresen elvégezték.

Ajánlataink: