Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

SAJTÓKÖZLEMÉNY: A Bujdosó „Mentőövet” nyújtott a vízimentőknek

Balaton, 2014. május 18.
A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) közös kampányba kezdett, ami az újságírók érdeklődését is felkeltette, így a Pincészet május 14-én a VMSz-szel közös sajtóutat szervezett a Dél-Balatonra.

A programot Bujdosó Ferenc, a Bujdosó Pincészet vezető borásza és Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke nyitotta meg, Balatonlellén. Bujdosó Ferenc beszédében elmondta, hogy minden palack eladott Bujdosó Mentőöv után 10 forinttal segítik a vízimentők munkáját. Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke hangsúlyozta, hogy ez az összeg nem kevés, hiszen legalább nyolcvanezer palack eladására számítanak, ami közel egymillió forint támogatást jelentene a vízimentőknek.

„Kivételes Bujdosóék hozzáállása a támogatás kérdéséhez. Kevesen tudják, de Bujdosóék kerestek fel bennünket, hogy szeretnének segíteni”- mondta Bagyó Sándor. „Nem is volt kérdés, hogy támogatjuk a VMSZ-t, hisz az egész család kötődik a Balatonhoz, borainkat is hajókról és a vitorlázáshoz, hajózáshoz kapcsolódó fontos tárgyakról neveztük el, ráadásul mi magunk is vitorlázunk. Úgy gondolom, hogy mi és barátaink, ismerőseink is kerülhetünk – ahogy már nem egyszer előfordult – olyan helyzetbe, amikor nagy szükség van a vízimentők munkájára” – hangsúlyozta Bujdosó Ferenc.

A nyitóbeszédet követően – az igencsak szeles idő ellenére – szinte mindenki kipróbálta Rupertet, a VMSZ legnagyobb mentőhajóját. „Felejthetetlen élményben volt részünk, amit a cudar időjárás még izgalmasabbá tett” – számolt be egy résztvevő.




A program délután a több mint kétszázötven éves Bujdosó Látványpincében folytatódott, ahol Bujdosó Ferenc szakszerű borkóstolót tartott az újságíróknak és a VMSZ tagjainak. A borok mellett ínycsiklandó ebéddel is készültek, amely tökéletes kiegészítője volt a hétköznapinak egyáltalán nem mondható programnak. Ezt követően hangulatos, kötetlen beszélgetésre került sor. A résztvevők feltehették kérdéseiket Bagyó Sándornak és Bujdosó Ferencnek, akik minden kérdésre örömmel válaszoltak. Mindketten hisznek abban, hogy az ügy rendkívül jó célt szolgál, így a kampány sikeres lesz.


A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészetről

A nagy hagyományokkal rendelkező Bujdosó család a Balaton déli partján gazdálkodik. A változatos somogyi dombság legszebb dűlőin Viszipusztától a holládi Bari-hegyig a legmodernebb technológiát is alkalmazva összesen nyolcvankét hektár szőlőt művelnek. Bujdosóék 1972-ben telepítették az első hold szőlőt. Csak és kizárólag saját szőlőalapanyaggal dolgoznak, abból is a válogatott legszebb, legminőségibb tételekből termelik a bort. Az elmúlt két évtizedben szőlőterületek rekonstrukciójával, és új telepítésekkel, valamint a művelési módok korszerűsítésével alapozták hosszú távú céljaikat. Mivel a termőhelyek tulajdonságai, adottságai döntően meghatározzák a szőlő értékeit, a tudatos, több évtizedes munka eredményeként minőségi szőlőt termelhetnek. Így termékpalettájukon ma már a prémium szegmensbe tartozó borok is megtalálhatók.


A szőlőterület kétharmada fehérszőlő. Legjelentősebb fajták a Tramini, a Királyleányka, a Szürkebarát és az Olaszrizling, de jelentős területen termesztenek Chardonnay, Irsai Olivér és Sauvignon Blanc fajtákat is. Legfontosabb kékszőlőik a Merlot, a Cabernet Sauvignon, a Cabernet Franc és a Pinot Noir. A Balaton közelsége okán a család mindig is kötődött a tóhoz, többek közt aktívan vitorláznak is. Prémium boraikat a Balaton klasszikus, elegáns vitorlásairól, többek közt a Sirocco, a Nemere és a Tramontana nevű hajókról nevezték el.


További információ: www.bujdoso.com
www.facebook.com/bujdoso.szolobirtok.pinceszet

/livepr.hu/












Ajánlataink: