Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Vízimentő és úszómester szolgáltatás
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek

Sajtótájékoztatón mutattuk be a EuroCloud díját

Zánka, 2012. október 14.
A sajtótájékoztató résztvevői ismertették a felhő technológia legfontosabb ismérveit, valamint beszéltek arról az EuroCloud díjról, amit a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata hétfő este vehetett át Luxemburgban, az EuroCloud éves Kongresszusán.

A díjat bemutató budapesti sajtótájékoztatónkra elfogadta meghívásunkat Bellák Zoltán, az EuroCloud Magyarország alapító elnöke és az EuroCloud Europe Közép-Kelet európai alelnöke, és Klotz Tamás, a Magyar Posta műszaki igazgatója, a 12 fős nemzetközi zsűri magyar tagja is. Ők arról beszéltek az újságíróknak, hogy miért is fontos ez a díj a VMSZ, valamint a fejlesztő CE On-Demand részére.



Bellák Zoltán, az EuroCloud Magyarország alapító elnöke és az EuroCloud Europe Közép-Kelet európai alelnöke:

„Most érkeztünk meg az EuroCloud éves Kongresszusáról, ahol áttekintettük az európai felhő fejlesztési programokat, másrészt pedig átadtuk a díjakat. Öt kategóriában született az idén eredmény. Bizton mondhatom, hogy ez az elismerés, ami a felhő felhasználását díjazta, az összes közül a legjelentősebb volt, mert itt fogható meg a legjobban, hogy miként tud az informatika, a technológia értéket teremteni a gazdasági szféra mellett a civil szervezetek esetében is. A Vízimentők példája kiemelkedett a mezőnyből. Megmutatta, hogy a lényeg az ember, és a felhő technológia miképpen tud akár emberéletek mentésében is szolgálatot tenni.”



Klotz Tamás, a Magyar Posta műszaki igazgatója, a 12 fős nemzetközi zsűri magyar tagja:

„Számomra meglepően sok pályázat érkezett. Jóval 50 fölött volt az elbírálandó pályaművek száma. A Vízimentők és a CE On-Demand együttműködése üdítő volt abból a szempontból, hogy kiemelkedett abból a tendenciából, ami klasszikus, hagyományos, technológiai oldalról közelítette meg a felhő felhasználási módjait. Kevés példa volt arra, hogy emberközeli, igazi életben történő felhasználásmódokat ismertettek volna. Márpedig azt gondolom, hogy a felhő technológiának bele kell ágyazódnia a hétköznapokba.”



Természetesen a díjjal kapcsolatban a nyertesek is szót kaptak. A felhasználói oldalról Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, míg a fejlesztők részéről Soós Tamás, a CE On-Demand vezérigazgatója mondta ela díjjal kapcsolatos gondolatait.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke:

„Két fiatal kollégánk hívta fel a figyelmünket a technológia előnyeire több mint három évvel ezelőtt. Először idegenkedtünk tőle, mert az akkori számítástechnikai ismereteinkkel nem igazán értettük a rendszer lényegét. Ma már azt mondom, hogy érdemes volt rájuk hallgatni és felvenni a kapcsolatot a hátteret biztosító CE On-Demanddal, mert egy olyan együttműködés született, amelynek ezt az Európában most még egyedülálló díjat köszönhetjük. Ezzel most azt ismerték el, hogy a mindennapi kommunikációt hatékonyabbá tevő felhő technológiát Európában jelenleg a magyar Vízimentőknél alkalmazzák a legmagasabb szinten. Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült ezt a díjat Magyarországra hoznunk, és ezzel is népszerűsíteni a felhő hétköznapi, mindenki számára elérhető előnyeit. Számunkra az életek mentése a legfontosabb, és hogyha ezt gyorsabbá és hatékonyabbá tudjuk tenni egy ilyen rendszerrel, akkor elértük küldetésünk célját.”



Soós Tamás, a CE On-Demand vezérigazgatója:

„Fontosnak tartom, hogy ezzel a díjjal egy olyan szervezet emelkedett ki a tömegből, amely egy nagyon hasznos, közösségi feladatot vállalt magára. Ez a díj a felhő, mint gazdasági modell hasznosulását bizonyítja. Olyan szolgáltatásokat tudunk elérhetővé tenni civil szférában működő, messze nem végtelen büdzséből gazdálkodó szervezetek számára is, amelyeket nemzetközi nagyvállalatok már évekkel ezelőtt óriási beruházásokkal, nagy infrastruktúrával saját magukon belül létre tudtak hozni és működtetni, bár sokszor nem túl hatékonyan. Azt gondolom, hogy a Vízimentők esetében ahhoz sem fér kétség, hogy az adatbiztonság központi kérdés. A több éves együttműködésünk a bizonyíték arra, hogy a CE On-Demand ennek az elvárásnak is meg tud felelni.”





A DÍJ - EUROPIAN AWARD 2012



S, hogy mi az a felhő?


A cloud computing, vagy felhő-alapú számítástechnika alapjában véve azt jelenti, hogy olyan állományokkal és programokkal dolgozunk, melyek fizikailag nem a saját gépünkön, hanem az internet virtuális világában vannak. Ennek a technológiának a használatával a felhasználóknak szükségtelenné válik a nagy számítástechnikai infrastruktúra kiépítésével járó beruházás. Nem kell szerverparkot működtetni, saját IT szakembergárdát fenntartani, mert ezeket biztosítja a „felhő” virtuális világa. A technológia további előnye, hogy az adatokhoz bármikor, bárhonnan, bármilyen internetképes eszközről hozzá lehet férni, így ha megsemmisül a számítógépünk, vagy okos telefonunk, a rajtuk tárolt adatok a felhőn keresztül még mindig elérhetőek felhasználónévvel és jelszóval.

Fotóalbum

Alább megtekinthető a sajtótájékoztatóról készült videó