Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Szüreti Regatta 2019

Tegnap délelőtt 10 órakor rajtolt el az ősz egyik legnépszerűbb balatoni vitorlásversenye, a Szüreti Regatta.




Az előző évekhez képest idén több lényeges változás is szerepelt a versenykiírásban. A Regatta korábban mindig két futamból állt. Az első versenynapon a versenyzők az alsóörsi rajt után áthajóztak a tihanyi csövön, majd egészen Badacsonyig vitorláztak. A második versenynapon pedig Balatonföldvár volt a cél. Idén két nap helyett egy versenynap, két futam helyett egy túrafutam került kiírásra, a versenypályát pedig a keleti medencében tűzték ki a szervezők (Alsóörs – Tihany – Siófok – Balatonkenese – Alsóörs).

Ami nem változott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is mi biztosítottuk Rupert sürgősségi mentőhajónkkal és legénységével a Szüreti Regattát.






A szélviszonyok sajnos nem kedveztek a tegnapi versenynek, így a versenyzők nem hajózhatták végig az új útvonalat. A gyenge szél miatt a versenyrendezőség pályarövidítés mellett döntött, így végül a siófoki bójánál volt a befutó.

A 2019-es Szüreti Regatta első három (abszolút) befutója:
1. IRF – Virág Flóra Anna
2. Racing Django – Petrányi Zoltán
3. Thunderbird – Behek István

Fotó: VMSZ Média

Igaz a verseny idén rövidebb volt, de a szervezők – csakúgy, mint az előző években - mindent megtettek, hogy az együtt töltött idő élményekben gazdag legyen. 20-án (pénteken) este a már hagyományosnak számító zsíroskenyér partira és borkóstolásra invitálták a hajósokat, szombaton a verseny zárásaként pedig egy igazi szüreti bulival és finom vacsorával várták a verseny résztvevőit az alsóörsi Sirály parkban.

Ajánlataink: