Vízimentő, vízimentés, vízimentő tanfolyam, úszómesteri tanfolyam, vízi rendezvénybiztosítás, balatoni vízimentők, VMSZ
Riasztás, segélykérés: +36 30 383 8383
Hírek
Vizimentés
Hasznos információk
VMSZ

Tegnap ismét befejeződött egy tanfolyam

Kemény napokat tudhatnak maguk mögött a most lezajlott vízimentő tanfolyam résztvevői.

Fotó: VMSZ Média

Öt lány és három fiú tanult lelkesen és teljes erőbedobással a keszthelyi képzésen. A kilenc napos intenzív tanfolyamon komoly elméleti és gyakorlati tudásra tettek szert, melyről a tegnapi napon egy komplex vizsga keretein belül kellett számot adniuk. Miután legjobb tudásuk szerint kitöltötték a tesztlapot, már ugorhattak is a medencébe, hogy bemutassák az oktató által kért feladatokat.

Fotó: VMSZ Média
Fotó: VMSZ Média

A nap azonban ezzel még nem ért véget. Délután várt rájuk a nyílt vízi vizsga Hévízen, ahol nem csak ők, hanem a tavaszi tanfolyam résztvevői közül is most vizsgáztak néhányan (hatan). A nyolc tanfolyami résztvevőből négyen, a tavaszi csoportból hatan tettek sikeres záróvizsgát. A többiek pedig lehetőséget kapnak arra, hogy pótvizsga keretein belül újra bizonyíthassanak.
A sikeres vizsgázóknak gratulálunk és eseménymentes szolgálati napokat kívánunk!

Ajánlataink: